Made in Hungaria

A villamos csenget a Dunaparton. Hangjára felgyulladnak az utcai lámpák. A vén kőkobold hamisan kacsint az elsuhanó sárga járgány után, majd egy laza mozdulattal a víz irányába hajítja megviselt kalapját. A régi holmi suhog a levegőben, s álmos szemekkel biccent az öreg nyárfák irányába. Azok egymásra néznek, majd megvonják vállukat, s megremegnek a falevelek. A kopottas kalap nagy csobbanással éri el a Duna vizét, s ebben a pillanatban megszólal egy hajókürt. Üdvözli a váratlan utast, majd hullámokat kavar, s ekkor a parton hirtelen felcsendül egy táskarádió.
A vén kőkobold szemében valami különös fény csillan, s a zene dallamára megmozdulnak évtizedek óta meggémberedett tagjai. Kezével csettint, s füttyre áll a szája; a rádió pedig csak szól egyre hangosabban. A nyárfák izgatottan hajlonganak, jól ismert illatot repít feléjük a szél valahonnan a múlt ködéből. A padok merengve bámulnak a távolba, emlékeznek. Aztán váratlanul az utcasarkon megmozdul valami, s elhallgat a táskarádió. Ám csupán egyetlen pillanat, s minden megtelik élettel. Füttyjelek, kacagás, csettintenek a kezek. Perdül a szoknya, tarka kavalkád. A házak falán neon reklámszövegek, s a lámpafényben megcsillannak a színes napszemüvegek. Táncot lejt Budapest. Tapsra mozdulnak a töredezett utcakövek, dobog a föld szíve. Egy félig szívott csikk repül a levegőben, koccannak a sörösüvegek, és a Dunán valamit visz a kishajó. A padokon újra éled a szerelem, csók csattan, ragyognak a szemek.
Aztán váratlanul elnémul minden. A sarkon feltűnik egy árnyék, takarják a falak. Jön egyre közelebb és közelebb, már szinte látni lehet az arcát. Szája szegletében pajkos mosoly villan, s felhangzik a jól ismert "commen sie hirtelen". Üdvrivalgás töri meg a síri csendet, s a vén nyárfák felidézik a nyarat. Összeáll a nagy csapat, és csak zúgnak a slágergyanús szólamok. Ég és föld egyszerre kacag. Az angyalok megpihennek a felhőkön, a csillagok pedig melléjük ülnek. A kis felhők szuszognak, de tudják, ez egy soha vissza nem térő pillanat.
A vén Hold is felnyitja álmos szemét, s színezüstbe vonja a Dunát, s vele együtt a partot és a hidakat. Régi álmok, új utak. A kis kobold örömkönnyeket hullat. Zsong az utcabál, kopognak a cipőtalpak. Gitárhúrok, egy aranyló szaxofon, s pereg a dob. Az árnyék azonban megrázza magát, s szétgurulnak a földön a varázsporszemek. Halkul az ének, eltűnnek az arcok, a levegőben megállnak a kezek. Egyetlen csettintés s újra sötét az éjszaka. A Hold magára csukja szobája ajtaját, s a csillagok visszamásznak egyesével a létrán. Az angyalok megrázzák szárnyukat, s elindulnak hazafelé. A padok felsóhajtanak, s ismét a távolba révednek. A vén nyárfák megrázzák lombjukat, s többé meg sem mozdulnak. Na és a kis kobold? Vajon merre lehet? Sehol nem látni, hiába csenget a sárga villamos. Nem üdvözli már senki. Ekkor valahonnan felhangzik az a régi táskarádió. Nagyon messziről, nagyon sercegve, de az utca sarkáról még idehallik a hívószó. Pajkosan kacsint egy ragyogó szempár a sötét éjszakában, s meglengeti kalapját. Az angyalok földjén te is álmodj vele!