Holdfogyatkozás

Görcsös akarás döngeti a korlátok közé szorult fejeket. A választott valóság talaján nem szöknek szárba a búzaszemek, s a kötények rejtekében bújkáló kishitűség előhívja a végzetet. Hátrálnak az eskük, melyeket remegés nélkül zártak magukba a fátyolos tekintetek. Visszhangoznak a múltból feltörő emlékek hangjai, s hiába fordítod el láncra vert szívedet, a kártyalap öledbe hullik. Számháború a múló évek színpadán, ahol nincsenek nyertesek, csupán egy sokadik hegedűs játssza ronggyá gyűrt bordalát. Törött vonók, árnyalt végzetek bolyonganak a festett labirintusban, miközben maguk köré tekerik a megsárgult fonalat. Ismeretlen folytatás dörömböl mellemen, s a lélekvesztőben fuldokolva egy apró gallyba kapaszkodnak az elhervadt levelek. Kiszakított tagadás nevet rám gúnyosan, miközben arcomba csap borgőzös lehellete. Képsorok villognak a leblokkolt agyban, míg a fáradtságtól össze nem esnek. Ahogy a képlékeny világ peremén megfordulok, elszakítom az akarat rideg láncszemeit. Egy tüske megsebzi ujjamat, s a rózsa nevemet kiáltja. Néhány évezred, s a mozdulat zuhanássá szelidül a köveken.