Tömjénfüst

Enyhe legyintés csapja meg a kiskanalat, ahogy a kávécikkelyek fodrozódnak az áramlás kifelé hatoló fogcsikorgatásában. Szertartásos hétköznapiság fejleszti tökéletesre középszerű játékait, amik beszívják magukba az ereszen kopogó esőcseppek könnyed fonalait, hogy aztán művészien elrendezzék a képkockák élettelen profilján. Ráncos kiszolgáltatottság könyököl az asztalról lepergett szálka bölcsőjében, mialatt a kenyérmorzsák megszáradnak a kemencében sütött kenyér belsejében. Szókincsünk bővülése korlátoltsággal küszködik, ahogy emberi léptékünk kibontakozása bombaként robbantja fel a rügyekből áradó melankóliát. Fokozatosan szélednek szét formákba öltött alakzataink, megérintve az örökmozgó fémes kérdőjelét, mely tanácstalan arccal mered ránk, ahogy elhagyja középpontját és átfordul a raktár hátsó része felé. Viseltes ruhadarabjaink díszként figyelnek a korhadt szekrény hamvas őrzőjeként, majd leporolják érintésük recés páncélját, és fellélegezve terülnek ki szökésük előestéjén. Cukor és méz dukál a hamisított tejszínkedély lapos siránkozásai mellé, ahol a kamat esedékessége meghaladja a szerződésben foglalt színlelést. Pecsét és egérfogó, legalizált végrendelet a keresztelő csipkefüggönyén.