Végletes bérlemény

Szaggatott csíkot hagynak maguk után az autók kerekei a gitárhúrokon. Perzselő vágyakozás űzi egyre távolabb a kificamodott tépelődés érdektelen hullámsávjait, melyek a hegyoldalnak ütközve dörömbölnek a filléres nyomor szegletei előtt. Lábamat lógatom a valótlan pillanatok rengetegében, s ahogy talpam megkarcolja a hűtlen kagylóhéjat, táncra perdülnek az árnyék mögött lapuló szokatlan gócpontok. Válságban gyötrődik a gömbszerű képződmény, melynek felszínén menetelnek a hangyabolyokból kiszabadult fekete lakkcipők. Szemfényvesztés, ami arra jó csupán, hogy képtelenségünk izzasztó tehetetlenségét felcserélje optimista megmozdulások tömkelegével, aztán letépje a törött téglákon pöffeszkedő újsághirdetést. Palackba zárták a jövőbelátás szellemét, amely megjósolta önnön tündöklését, és könyörtelen lehelete kiszárította a patakmedrek termékeny ihletét. Figyelmetlen erjedés terjeng a levegőben, s ahogy a megkövült vágyak szájukhoz emelik borgőztől kába puhaságukat, szétfolyik a holdtükör a képlékeny égbolt csillagpontjai között. Tévedés, az egész csak tévedés. Szemerkél a reflektor hatáskörzetébe tévedt létezés, majd pislog néhányat és kialszik a csonkig égett gyertya füstjénél. Koccanás, a csíkokban felsikolt az eltévedt szenvedés.