Gyakran megesik, hogy elbúcsúzunk, de titokban visszapillantunk és várjuk a csodát, ám a hópelyhek magukba zárják a távolodó lépteket. Állunk egy darabig, aztán elindulunk, de minden évben visszatérünk és figyeljük ahogy a hópelyhek ugyanúgy táncolnak, mint azon az éjszakán.
A lélek halkan átlépett az üvegfalon, és sorban megérintette a szobában sorakozó tárgyakat. Odalent becsapódott az ajtó, s a beáramló levegő feltépte a begyógyult sebeket. A kandallóban felcsaptak a lángok, mialatt közeledtek a bizonytalan lépések. A függöny szétnyílt, s a rejtélyes látogató nem hagyott mást hátra, csak leszakadt szárnyait. Aztán újra sötét lett, és nem látott senkit. Megremegett a térde, majd vakon elindult az éjszakában. Lehajtotta fejét, s lába alatt szétfolytak a parton kirakott kövek emlékei. Holdfénytánc lengte körbe a vándor gondolatait, miközben kisimultak ráncai. A felnőtt férfi keze megérintette a gyermeki lélek védtelen rejtekét. Ismerte az éjszakát. Tenyerében remegtek a felépített kártyavár lapjai, s az arctalan társak elfogytak az asztal mellől. Messziről láttam a ráncokkal barázdált éveket, de már nem nyújtottam felé kezemet. Egy pillangót küldtem utána, s amikor szárnyain megcsillant a napfény, mintha mosolygott volna. Soha többé nem tért vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése