Csepp a tengerben

Ahogy felnyitottam a szememet, éreztem hogy valami megváltozott. Lélegeztem. Talán életemben először úgy igazán. Nem tudnám tökéletesen megfogalmazni, de olyasféle érzés volt, mintha megszűnt volna a nyomás a mellkasomban. Tisztán vettem a levegőt, hallottam a saját szuszogásomat. Hihetetlen érzés volt, mintha újjászülettem volna. Elvarázsolva feküdtem a földre terített pokrócon, és a plafonon szaladgáló fényeket figyeltem. Cikáztak egymás után. Mindegyiknek más és más neve volt. Néha felismertem egyet-egyet, s mosolyogva integettem neki. Ám ő csak keresztülnézett rajtam, mintha ott se lettem volna. Más világban éltünk, én itt, Ő ott. Mégis mosolyogtam.
Aztán ahogy telt-múlt az idő, felfigyeltem arra, hogy önálló életre kelnek a gondolataim. Valahogy kimásztak a fejemből és belengték a szobát. Bármerre néztem, bárhol akadt meg a tekintetem, azonnal elöntöttek a betűk és a mondatok. Megdöbbentem. Becsuktam szemeimet és lélegzetvisszafojtva hallgattam a csendet. Beszélt hozzám. Különleges, furcsa nyelven. Nem válaszoltam, hagytam, hátha feladja és elszelel. Csalódnom kellett. Kérlelhetetlen vendég volt, egyre csak zörgetett és zörgetett. Mit tehettem volna mást?! Ajtót nyitottam neki.

Az utcán lépkedek. Szembejönnek velem. Nők? Férfiak? Nem, emberek. Minden arcban embert látok, s az ember mögött ott lapul a mélységes rejtelem. Egy titok, ami száz és százféle: varázslatos, különleges. Más és más arc, de a titok mindenkiben el van rejtve. A ládikák kulcsai zörögnek. Hallom ahogy néha sírnak, néha pedig nevetnek. Furcsa zeneszó, távoli életek.

Minden nap írok. Sokszor már a papír sem kell. A betűk, a sorok kavarognak a fejemben. Néha még összekapunk, de alapjában véve már eléggé jól megbarátkoztunk. Amikor alszom, ők nagyot nyújtóznak, kimásznak a friss levegőre,s vidáman ugrálnak aprócska szobám plafonján, kergetve a tavaszi napsütést. Érzik az életet. Mindent megnéznek, mindent megérintenek. Aztán ahogy megmoccan a takaró alatt a kezem, hirtelen csoportba verődnek és huss, egy szempillantás alatt eltűnnek. Mire megdörzsölöm a szememet, már csak az ablakom alatt elhaladó villamos lámpáinak fénye világítja be egy pillanatra kis szobám falát. A betűk és a sorok pedig lassan mondatokká állnak össze, s álomra hajtják fejüket. Jó reggelt- jó éjszakát!