Záróra

Nem megy, ez most nyom, szorít. Fáj, érted? Kegyetlenül ég. Mit vársz, mire vársz? Miért nem mész már? Hagyj egyedül, hagyj békén! Nem érted? Egyedül akarok lenni. Mindig, örökké.

Valóban, ilyen nem létezik. Te sem létezel, csak kép vagy, csalóka délibáb. Hogy akkor miért beszélsz? Mert szeretném, hogy beszélj. Azt szeretném, hogy létezz, hogy halljam a hangodat, hogy lássam amint összeomlik minden a szemeim előtt. Igen, ezt szeretném.

Nem, nem rombolni. Tévedsz. Építeni. Házat? Nem, ugyan dehogy! Hidat, amelyen lehet oda-vissza járni. Miből? Ami van, amit találok. Ha nincsen semmi? Akkor majd keresek valamit. Út? Minek kellene út? A hídhoz? Nem, oda nem visz út, nem ismeri senki.
Ha valaki felfedezi? Akkor fel kell égetnem. Nem jöhet át, nincs visszatérés. Ha itt marad, akkor van számára remény, ha átjön örökre elveszett.

Nem értesz ugye? Látom a szemeidben, hogy tébolyultnak vélsz. Összefüggéstelen beszéd? Miért nem érted? Állj ide a tükörhöz, gyere kérlek, hadd mutassak valamit! Látod?  Nem, még mindig nem látod, homályos a kép. Nem törölhetem le, ez a Te feladatod. Ezt dobta a gép. Addig alszok egyet, de itt leszek a sarokban és figyelek rád.

Ébredj, kérlek kelj fel! Nézz rám! A szemedbe ment az üvegszilánk, azonnal hívok segítséget. Ereszd el a kezemet, ez az egyetlen esélyünk. Istenem, ég a híd! El kell oltani! Vizet! Én nem akartam, én azt hittem.. Nem számít? De... Igen, én is szeretlek, de... Ne hagyj itt! Hallod? Kérlek, én...

Por és hamu, koporsófedél.