Mozaik

Tik-tak. A falióra ütemesen ketyeg. Mutatója lassan, komótosan mozog, elüti az éjfélt. Odakint megszólal egy harang. Zúg, hangja betölti a teret és rohan át a városon, ki a szabadba, hogy egy mély levegőt vegyen. Aztán elhallgat, s a hirtelen feltámadt szél elsöpri az utcára szórt szemetet. A kukák mögül egy kóbor macska feje tűnik fel. Riadt szemekkel bámul a sötét semmibe, majd eltűnik, ahogy érkezett.
A falak mellett árnyak fekszenek: komor, néma kísértetek. Néha mintha egyik másik megmoccanna, s valami különös, idegen nyelven mondana valamit. Nem értem a beszédüket. Figyelek. A kóbor macska újra feltűnik mellettem. A lábamhoz dörzsölőzik, s dorombolása felgyorsítja szívverésemet. Hízeleg. Azt sem tudja ki vagyok, de érzi ereimben az életet.
Valami fojtogatja a torkomat. Émelyítő szagokat érzek. Megremegek. El innen! A macska még mindig lábaim között cikázik, s dorombol sejtelmesen. Léptek koppannak a kövezeten. Elbújok egy kuka mögé, s a kis állatot a karomba veszem. Hallgatok, csupán kezem mozog gépiesen, ahogy a kosztól összetapadt szőrzetet simogatom. A macska lehunyja szemeit, s álomba merül. Szelíden szuszog, évek óta nem pihenhetett.
A léptek egyre közelebb és közelebb érnek. Megrezzenek. Megmoccan az egyik kuka fedele. Egy néma kísértet keresi az életet. A távolból figyelem. Meggörnyedt, kezei remegnek. Ráncok szabdalják át arcának minden egyes szegletét, s mégis annyira természetesek, mindegyik egyenletes. Pontosan tudja hol kezdődik és hol végződik, hol a maga helye. Keres. Évek óta keres. Néha talál. Életet? Inkább reményt. Reményt a semmiből a semmire. Minden lehetséges, s a mindenben keresi a feleletet. Kérdések? Azok nincsenek. Csend van, s a kukák zörgése. Aztán újra léptek koppanása, s a távolodó zörejek.
A kukák rejtekében nyugodtan lélegzem. Aludnom kell. Álmos vagyok, fáradtság vesz erőt rajtam. Majd holnap. A fal megvéd, a sötét elrejt. Majd holnap. A kis állat összegömbölyödik az ölemben. A ház ereszén koppannak az esőcseppek. Villám fut az égen. Mozgó élet. Zuhanyfüggöny takarja el szemeimet. Majd holnap, akkor majd... Akkor majd? Nem, nem tudom mi lesz. Ma ma van, s az ég hullajtja könnyeit. Az árnyak vacognak, menedéket keresnek. Víz és szellem. Szomjazom. A távolban kukák zörögnek.