Felváltva lapozom az előttem heverő könyveket. A kanapén egy frissen mosott kardigán hever. Hófehér. Beszívom az illatát. Árad belőle a frissesség. Mosolyogva fordulok vissza a betűtengerhez, s megdörzsölöm fáradt szemeimet. Egyszerre mutat a világ százfelé. Táblák, melyek jelzik a helyes irányt, de furcsa módon nincs két azonos köztük, nincs két ugyanolyan cél. A lapokon is mások a színek, a betűtípusok, más az érintés. Ebben a kis szobában találkoznak a világ számkivetettjei. Szám szerint? Név szerint? Nem, csupán védtelenül, idegenként.
Nem ismerik egymást, s gyanús szemmel méregetik a másikat. A legkisebb mosolyogni próbál, s elbújik anyja szoknyája mögé. Van, aki harsányan nevet, s van akinek szemében gyűlölet ég. A földön teáscsészék hevernek szerteszét. Az esti társaság hagyta itt. Érdekes, egy szót sem szóltak, csak némán kanalazták a gőzölgő italt, s figyelték a cukorszemecskék hogy olvadnak szét. Aztán mindegyik felállt és eltűnt. Nem kérdeztem hova mennek. Nem ismertem őket, csak fordultak egyet könyveim lapjai.
Kavalkád az élet peremén. Az ablakban állok, s kortyolom a kihűlt teát. Hiányzik belőle a citrom. A párkányon koppan az üvegpohár. Nyújtózom, ropognak csontjaim. Törik vagy hajlik? Felvillan egy autó lámpafénye. Egyenesen a szemembe világít. Faggat, nem tágít. Az esernyő eldől a sarokban. Hátrafordulok, s nagyot ásítok. Elalszik a lámpafény.
Párhuzamos életek. Az egyik kel, a másik fekszik. Ugyanakkor, ugyanott. Az egyik hallgat, a másik beszél. Nem értik. Kattan a zenegép. A határidőnaplóban tengernyi bejegyzés. Idegen közelség. Beszívom az illatot. Milyen furcsa! Hófehér.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése