Átjáró

Hiányzik a történet. Volt eleje, de a fonalak összegabalyodtak, s a sárba hulló lényegtelen válaszok elmosták a hangzatos csatát. Lyukas tenyerek, feldobott pénzérmék, ölünkbe hulló szikrázó gyertyaláng. A korlátoltság szétfeszíti bársonyingét, s büszkén mutat halott magányára. A szakadék peremén egyensúlyozik a légtornász. Elszakadt kötelek kapaszkodnak egymásba, míg horzsolt kövek menekülnek a megvadult paták előtt. Őrült ragyogás férkőzik a józan észbe burkolt kicsinység alá, hogy megmutassa láthatatlan erejét. Érintetlen pocsolyák. Az egymás után rakott kifejezések nem jelentenek semmit, csupán papírra hányt jellemtelen zagyvaság. Kopogás nélkül nyílnak a kulcsra zárt szobák, s a kérdezők lehajtott fejjel tartják a lakatot. Bazári majmok kapkodnak a közönyös boldogság utcájában. Már nem figyelek, már nem látom a vízesésen megcsillanó szitakötők táncát. Apró szúrások, észrevétlen változás. Érzések, nincstelen világ. A légtornász felugrik, a lámpa zöldre vált.