Háború és béke

Mozaikok kúsznak végig a templom üvegtükrén, színes nyomokat hagyva maguk után. Elevenek és holtak tapogatóznak a sötétben, miközben a vezeklőöv tüskéi vörösre sebzik a karokon szunnyadó sebhelyet. Választóvonal halad át a megtört kerekek súlytalan tenyerén, s a mozdony hangtalanul megáll. Százalékok burjánzanak a felismerhetetlen tömeg asztalán. Dekoncentrált alkotás, melyben az önvallomás páratlan erővel markolja meg az elmúlás foszlányait. Egyetlen lélegzetvétel, s a felcsapó gőz beborítja a ruhába vasalt illatot. Ismerős érzések élednek a béna akaratban. Feltámadás hasítja ketté a vasrácson lógó szövetdarabot, mely élettelenül hullik a mélybe. Sárban úsznak a toldozott gumicsizmák. Jéggé dermedt fulladás, szinte bőrömön érzem a szögek szúrását. Lábujjhegyen járnak a megtűrt száműzöttek, majd kivetik őket a sarkon túlra, ahol egy koszos ladik szállítja az eltűntek csoportját. Összetartozás jelszavai repkednek a levegőben, s egy bomba fütyül el fülem mellett, ami becsapódik a szomszéd házba, porrá zúzva a vidáman nevető zongorát. Elveszett tavaszok, elszáradt almafák. Rémülten rohanunk ketreceink felé, hogy magunkra zárhassuk nyitott ajtaját. Irónikus csattanó, a mozi bezár.