Foglalt jegyek

Lassuló szimfónia, a szobában keringenek a kósza füttyjelek. Leheletnyi érzelem lebbenti meg a függönyöket, s töri szét a virágcserepet. Hangtalan lélegzik a sarokban heverő kopott hegedű, húrjai lágyan dobolnak a szívemen. Szépség árad a rezgő lécekből, ahogy lábujjhegyen egyensúlyozik a névtelen. A nyugalom leereszkedik a földre, s feszülten figyeli, ahogy néha megremeg a kötél a tornász teste alatt, majd újra megfeszül, s az izmok összerándulnak. Érdek nélkül lebegnek a megzavart porszemek, s a tollpárna puha bársonya végigsimítja arcomat. Eszmélet dereng a kockaköveken. Az eső lassan felszárad, s a kopogás visszhangzik a repedéseken. Hazugságot sodor felém a kimeríthetetlen értelem, s én arcomat a párnába fúrva csitítom a feltörő színeket. Jelmezt húz fölém a tornász szelleme, miközben a kötél megremeg. Zuhanunk a jelenbe, s kapaszkodom a szilánkok széleibe. A palackban ott hevernek a meg nem írt levelek, s egyetlen tollvonás partra veti a hiányos rímeket. Megálló, a villamos sírva csenget, s miközben felszállok, betakarnak a füstjelek. A távolból homályos árnyék dereng, s ahogy a csilingelés szétfoszlik a levegőben, Ő is eltűnik a semmiben. A kötelet nyakam köré tekerem, s a tornász fütyül az ereszen.