Kihűlt helyek

Futószalagon gyártott imák röpködnek fülem mellett, miközben halkan duruzsol bennem a lélek. Nesztelen ébredés tépi fel a lakattal őrzött ajtókat, s a kiáramló meleg megérinti arcomon a felszáradt könnyeket. Látomás a száraz kenyér és áporodott levegő talaján, ahol egy korty víz mossa fel a szennyes kövek közé süllyedt érzelmek nyugalmát. Mozdulatlanul áll az idő, a ketyegés jelzi a haladó vándorlást, de az érintés nyomán felbukkanó emlék elűzi a visszatérők könyörgését. Megbocsátott tétlenség int felém, s megemeli kalapját. Láncra fűzött gyöngyszemek tapadnak a fehér márványra, s a tehertől megrepedt tömb sóhajtása végigszalad a homlokzaton. Papírhajó lebeg a homokra épített kártyavár felé vezető úton. Elképzelt fohász szálai állnak össze, hogy a szétszabdalt levelek ráncaiból felemeljék a szárnyak elhaló panaszát. Lehunyt szemek mögé bújt gondolatok vakítják el az értelem lázadását. Csituló hullámok, aztán újabb viharban felborult csónakok maradványai lebegnek a semmiben. Kabaré és tragédia határán feszülnek a teremtő alkotás bálványai, s a romokon ég felé tör a legszebb vadvirág. Ösztönös villanás, felperzselt búzamezők. A fáradt ima álomra hajtja fejét az összedőlt ház megmaradt teraszán.