Gyújtózsinór

Vákuum nyílt a légüres térben, magába szippantva a gyémánt ragyogását. Az olvadás erőtlenül próbált megkapaszkodni a jégcsap üvegfalán, de az áttetsző hallgatás egy intéssel lesöpörte vad ritmusát. Az alakok megváltoztak, s a kiosztott szerepek felcserélték a sorba rakott jelenetek zord állomásait. Bágyadt szemfényvesztés tört utat magának a zajos tömegben, ahol arctalanul bolyongtak az eltévedt kísértetek. Az életből ellopott pillanatképek gyorsuló ütemben hagyták el a felszínt, sötétbe borítva a megmaradt lélegzeteket. Buborékok szálltak fel egymásután, bezárt palackok pukkanását sodorva maguk előtt. Cseppekből kirakott ígéretek, melyeken átgyalogolt a kíméletlen valóság. Nyitott ablakok mellett fulladozik a büszkeség, s értetlenül fürkészi a motyogó katonát. Megzavart remegés fut végig a gerincekre olvadt tenyerek csontjain. Hamisan játszanak a terem végében a zenekarrá vegyült hervadó virágszirmok. Nyári havazás. Kihűlt gyötrelmek bújnak össze a szűk fekhelyeken, ahol a durva matrac feltépi lüktető sebeiket. A hópelyhek hatalmas dörrenéssel omlanak szét, beborítva az elfelejtett menedéket. Lobognak a fehér vitorlák, majd egy reccsenés a mélybe rántja hamuszín mosolyát. Tűzcsíkok zárják le a halhatatlanok kacaját.