Ritmusok

Zászlók a szélben, nem létezik a lehetetlen. Szabadság illatát sodorja a kávéházak magánya. Emberi kezek fonódnak egymásba, a távolságok között összeér a szakadék. Láthatatlan ugrások a partokon, önmagába visszatérő születés. Elmosódott határokon állunk, s tanácstalanul nézzük ahogy kezeinkből kirepül a szűkölő kétkedés. Ajtókon és ablakokon dörömböl a testvéri ölelés. A gondolatok hullámzása érzelmekké alakul, nyikorog a berozsdásodott kilincs. Volt egyszer egy lövészárok, s a porban hasaló lélegzetvétel kapkodása visszhangzik a fülekben. Durran egy pezsgősüveg, az árnyak menekülnek a múlt sikátoraiba. Rohanó léptek hullámzanak végig az utcaköveken, s hagyják maguk mögött az érzéketlen fejezetet. Pontok, a messzeségbe nyúló végtelen falak, melyeken tombol a lázas igyekezet. Nemtelen idők, peregnek a homokszemek, s a fogyó hold alatt növekszik az őrület. Lezárt hidak sorompói a földön hevernek, senki nem nyúl értük, hogy felemelje és visszategye. Határkő a hegyoldalban, integet az arctalan, s a másik névtelen visszainteget. Az asztalon koppan egy erős fekete, illata orromba kúszik, egy zászló megremeg. Kortyok a pohárból, ami megszűnt, létezett.