Álomvadászok

Itt vagyok, de szeretném ha a máshol jönne közelebb. Karcolom, vésem a fába a jeleket. Emlékszem, hogy a vízből kilátszottak a jéghegyek. Büszke óriások voltak, rám sem néztek, ahogy elhaladtam mellettük. Útvesztő, sorstalanul a tengeren. Eszembe jutottak a búzakalászok. A mezőn mezítláb szaladtam, s hagytam, hogy a szél játéka megszépítse a leégett földeket. Száraz gallyak zörögtek az erdőben, s egy éles füttyjel lángba borította a fellegeket. A tölgyfa alatt szanaszét hevertek a falevelek, s a makkdarabok beborították a zöld füvet. Erős, drótból font kötelek. A mozdony sípolt, csikorogtak a fékek. Ott feküdt a síneken. Nem volt nála fegyver, csak bámult maga elé, s figyelte ahogy a száguldó gépezet fényei egyre közelebb és közelebb érnek. Nem félt, nem remegett. Aztán az utolsó pillanatban hirtelen eltűnt a vonat elől. Amikor megfordultam, ott állt mögöttem. Nem szólt egy szót sem, csak intett, hogy kövessem. Lenyűgözött kecses, nyúlánk alakja, fürge léptei, ahogy szélsebesen ugrált a köveken. Orra buktam, hátrafordult, s kinevetett. Bosszantott a vidámsága, a jókedv ami belőle áradt, de mentem utána. Enyhe szellő simogatta meg arcomat, s egy pillanatra behunytam szememet. Amikor újra kinyitottam, kihalt volt minden. A rejtélyes idegen eltűnt. Egy fának támasztva ott feküdt a fegyvere. Ahogy közelebb léptem, a fák között megpillantottam egy csordogáló forrás vizét. Megigézve bámultam a tisztaságot, s a benne felderengő kölyök arcát. Szalmakalap volt a fején, integetett. Megfájdult a fejem. Koncentrálni akartam, a fegyver remegett a kezemben. A víz egyre csak nőtt és nőtt, ellepte a lábamat, s mindeközben bénultam figyeltem a gyermeket. Kapaszkodott belém, s nem engedett. Lőnöm kellett volna, tudtam, éreztem. A víz már az államat nyaldosta, fegyveremet tartottam a fejem felett. Aztán egy szempillantás alatt magamhoz szorítottam és alámerültem. Úsztam, csukva volt a szemem. Lassult a légzésem, végül már nem éreztem semmit. Amikor magamhoz tértem, a kis csónak békésen ringatózott a vizen. Benne ült egy kigyerek. Ismerős volt, alakja nyúlánk és kecses. Integetett. Szaladtam, bár nem tudtam mit keresek. Feltámadt a szél, s lesodorta fejemről a szalmakalapot. Jéghegyek, hulló tölgyfalevelek. A távolban feldördült egy puskalövés. Aztán minden elhalkult, minden megszűnt. Csendes, tiszta tó. Éjjeli gyászmenet.