Alvó oroszlán. Nincs mit mondanom. Halott titok. A fejemben valaki erősen kopog. Nem akarok ajtót nyitni, de dörömböl szakadatlanul, s úgy érzem, lassan megbolondulok. Mellettem egy sötét idegen kajánul vigyorog. Sosem láttam még erre, de nap mint nap újak jönnek. Van úgy, hogy naponta többször is változnak az arcok, s még mielőtt felfognám, hogy mi történik, a fekete autó elrobog.
Most már túl sokan vagyunk. Emlékszem, amikor idekerültem, még üresek voltak a szobák, helyenként nem voltak ablakok, ajtók. Az autó türelmetlenül dudál a sarkon. Elmegyek. Lesétálok a csigalépcsőn. Fűre lépni tilos! A sofőr komor arccal tárja előttem szélesre a fekete ajtót. Egy percet sem tétovázok, beszállok. Ölembe hullanak a kártyalapok. Sosem tudtam játszani, nem ismertem a szabályokat. Osztottak, s kaptam ami jutott. Néha blöfföltem, s bevált, de volt hogy újra kellett kezdenem egy másik asztalon. A végére ketten maradtunk: elől a sofőr, s hátul én, az utas. Már nem érdekel a játék, kiszálltam félúton. Fáradok. Lecsukódnak szemeim. Haldoklok és álmodom. Ne ébressz fel! Az utolsó kártyalap is kirepül az ablakon.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése