Kerek egész

Billiárdgolyók gurulnak az asztalon. A dákó forog a kezemben. Hátam mögött megszólal a zene, hasít a levegőben. Ritmusra mozog a lábam, a lámpafényben úsznak a füstkarikák a fejem fölött. A golyók egymás után tűnnek el a lyukban. Az utolsó ütés süvít mint a szél. Kemény, határozott, pontos. A teremben tapsolnak, itt-ott egy füttyszó is felhangzik. Mosolygok, s a poharam után nyúlok. Felhajtom a maradék italt, a dákót visszateszem a helyére, majd egy gyors fejbiccentés kíséretében kisétálok az ajtón. Beszívom a friss levegőt. Órámra nézek: hajnali három. Túl korán van még hazamenni. Nyakamba veszem a várost. Már ismerem a járást, maguktól visznek lábaim. Néha felbukkan egy-egy autó az úton, s elrobog mellettem. Fel sem nézek, csak arcomon fut végig egy halvány mosoly. Ugrálok a kockaköveken. Észre sem veszem, eltelik egy óra, aztán még egy, s elkezd derengeni. Ébred a világ, s én állok a kellős közepén.
Felerősödnek a város zajai, lassan kihunynak a lámpafények, s a sarkon túl már hallom a villamos csengetését. Egy újabb reggel. Nyit a péküzlet, érzem a kenyér illatát. Számban összefut a nyál. Éhes vagyok, órák óta nem ettem semmit. Belenyúlok zsebembe, s előkotrom a megmaradt pénzemet. Vidáman lépek be a kis bolt ajtaján, s ujjammal a ropogós perecre mutatok. Az eladó jóságos szemekkel néz rám, már ismer. Váltunk néhány szót, majd búcsút intek, s jókedvűen távozom. Tudjuk mindketten, holnap ismét találkozunk. A perec gyorsan fogy, miközben lábaim visznek hazafelé. A ház előtt egy öreg koldus üldögél. Reggelenként szoktunk beszélgetni. Egyszerű ember, de éppen ezért kedveltem meg talán. Annyit beszél amennyi szükséges, s ha már nincs mondanivalója, előveszi kopott hegedűjét és elkezd játszani. Csak úgy, magának. Látszik rajta, hogy élvezi. Hallgatom egy darabig, s azon gondolkodom, hogy milyen egyszerű is ez az egész. Az öregre nézek, de ő máshol jár. Egy ideig még nézem sötétbarna szemét, majd csendben megfordulok, s a bejárati ajtóhoz lépek. A kulcs zörren a zárban, s már bent is vagyok. A lift monoton kattogása közben egy nagyot ásítok, aztán egy zökkenés. Kiszállok az emeleten, s benyitok a szobámba. A napsugarak már javában kergetőznek a falakon. Szeretik ezt a helyet, néha még engem is felébresztenek, ha játszani támad kedvük. Nem tudok rájuk haragudni. Szeleburdi népség, szívesen látott vendég. Cipőmet levetem, majd a fürdőszobába sétálok, s megengedem a vizet. Amint a kád megtelik, ledobom ruháimat és belevetem magam. Micsoda felfrissülés! Mintha egy mázsás súly gördült volna le vállamról. Egy ideig áztatom fáradt tagjaimat, majd kimászok a kádból, megtörölközöm, s felveszem a tiszta ruhát. Nyújtózok egy nagyot, és az ablakhoz sétálok. Odalent már javában zajlik az élet. Újabb mosoly terül el arcomon, majd becsukom az ablakot, a kulcsokat zsebre vágom, s kimegyek a konyhába. Kinyitom a hűtőszekrényt, előveszem a vizesüveget, s egy jó nagy pohárral öntök magamnak. Érzem ahogy végigfut a szervezetemen, s lehunyom szememet. Megnyugtató érzés! Az üveget visszateszem a helyére, majd felhúzom cipőmet, s megmarkolom kerékpárom kormányát. Kiviszem a folyosóra, s bezárom magam után az ajtót. Elrakom a kulcsokat, hívom a liftet. Lefelé menet dúdolok magamban. Az utcára lépve megcsapja orromat a benzingőz, s ereimben felforr a vér. Felpattanok a biciklire, s már suhanok is úticélom felé. Irány a messzeség!