Alkotás. Beléptem a tükörbe. Csíkok borítják testemet, piros és fekete színek. Visszanyúl kezem, hangosan koppan az üvegen. Zárt terem, fából ácsolt padló. Pókháló lebeg fejem felett. Csodálkozva nézek szét, minden csupa érzelem. A sarokban egy régi játékbaba hever, hiányzik az egyik lába. Letérdelek, s végigsimítom a műanyag életet. Dobog a szíve. Kopogást hallok, szétnézek, de minden üres. Egyedül, bezárva, magam választottam a szabadságot.
Szoba szobát követ, megvetett ágyak, kihunyt lámapfény, csak a teraszon nyikorog a viharlámpa. Sír? Nem,énekel. Kinyitom az ajtót, s ámulva hallgatom az ismerős dallamot. A múltam üzen, s jelenem megfogja kezemet. Leülünk a hintaszékbe, s egy takaró hullik ölembe. Meleget áraszt. A viharlámpa lágyan énekel. Altatódal ringat a semmiben. Sötétedik. Kopognak az üvegen. Határvonal. A nyílvessző szélsebesen pörög, majd hirtelen átrepül a tükör felett, s belefúródik egy fába. Kiáltás. Dübörög a föld. Már nem ébreszt fel semmi sem. Távolodom, érkezem. A hintaszék megáll, s fejemre hull a fehér lepel. Túl az üveghegyen.
http://www.youtube.com/watch?v=FSh4E0dlOHA&feature=related
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése