Sötét utcák és sikátorok. Füstös lokálokban férfiak ülnek az asztaloknál, egyik cigarettát a másik után nyomják el, miközben görcsösen szorítják a kártyalapot. Az arcukon megszállott szenvedély, kezükben remeg a pohár. Különös látvány a kocsma ajtajában állva. Torkomat marja az áporodott levegő, a füsttől szinte semmit nem látok. A csapos unottan áll a pult mögött, naponta láthatja ugyanazt a képet, csupán az arcok váltják néha egymást. Az egyik székről lefordul egy fiatal férfi, mindenki üveges szemekkel bámul rá, majd egy pillanat múlva már húzzák is az újabb lapot. Semmi változás. Ez is valóság, az utcák kövén megszületett igazság, amelyhez nem jut el a reklám és a színes plakát. Élő kampány, ahol a levegő a tét, a cél a túlélés, az út a magány.
Függőség emészti a végtelen semmibe rohanó embereket, akik a parkok mélyén, vagy a város szélén keresnek menedéket. Menekülnek maguk elől, amíg kifulladva a földre nem rogynak, s keserves zokogásban törnek ki. Siratják mindazt, amivé váltak és azt is, amik egykor voltak. A romok között keresik a rég elhervadt virágokat, a ködbe vesző arcokat, gyerekhangokat. Kacagássá változik a fájdalom ami belül kavarog, majd a végső felismerés előcsalogatja a legtorzabb hangokat. Aztán elmúlik az éjszaka. A fények bántják szemüket, homályosan dereng előttük a füstös lokál, a megnyert vagy elvesztett csata. Felkelnek és elindulnak valahova. Az úton minden és mindenki egyforma, nincsen se neve, se kora. Vánszorognak az órák, majd újra elkezd sötétedni, s a kocsmában erősödik a hangzavar. A zongoránál ülök, s a billentyűkön szétfoszlik a romantika.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése