"A remény rabjai"

Szeretettel M.J.-nak! Köszönöm a köszönömöt!

Tudatlanság küszöbén állok, hitetlenség kísér. Fogalmak, melyeket értek, de a lényeg valahol a semmiben lebeg. Nem érem el. Feldereng egy régi kép, cseresznye lóg a fa tetején. Rajzok, lágy vonás suhan a papír felett. A konyhában sípol a teáskanna. Könnyed léptek, szoknyák suhogása. Sütemény illata terjeng a levegőben. Otthon. A teraszon egy szürke galamb totyog, fészket keres. A szél meglebbenti a függöny sarkait. Titkok tárulnak fel a múltból. Sötét világosság. Elferdült igazságok, agyonhajszolt szavak, mondatok. Kávé gőzölög az asztalon. A szobában duruzsol a televízió, miközben villog a monitor. Álmos ébredés. Lassul az élet, csitul a víz felszíne.
Kalapácsütések, egyre erősebbek. Repedezik a fal, a régi festék lepereg a tégláról. Tiszta, de védtelen. Az utcáról nem szűrődnek be zajok, csak egy-egy falevél hullik ölébe. Színek. Pocsolya a földön, zavaros képmások. Hazafelé tart. Érintések, köszöntés. A kapu becsukódik: kézben kéz. Egymásba rejtett tudás, kimondatlan reszketés. Kiáltás a hitért. Egység, felbonthatatlan kötelék. Koppanás, földre hullik egy gyűrű. Gondtalan nyugalom. Fáj még a seb, de gyógyul már, s betömi a falon tátongó repedést. Új színek a falakon. Minden összetartozik, minden, minden... Egyszerű tévedés.